VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


MANGOLD Henrik
( Vágújhely, 1828. október 5. - Budapest, 1912. február 5. )

orvos, balneológus

Fürdőorvos, a Balaton gyógytényezőinek neves kutatója. Az orvosi egyetemet Bécsben végezte. 1855-től Veszprém megyében körorvos. Balatonfüredre 1858-ban került, ahol nem hivatalos fürdőorvosként dolgozott. A balatoni gyógyfürdők egészségügyi jelentőségével tudományosan foglalkozott, erről számos közleményt írt. 1860-ban, a szanatóriumban rendszeres szőlőkúrát vezetett be. 1865-ben megindította az Ungarische Medizinische-Chirurgische Presse (Magyar Orvosi Sebészeti Sajtó) című lapot, amelynek szerkesztője volt. 1913-ban tisztelői a füredi sétányon helyezték el szobrát, amelyet 1944-ben leromboltak. 1986-tól a Vasutas Üdülő előtt tábla őrzi emlékét. Sírja a budapesti Kozma utcai temetőben van.
  M.: Der Kurort Füred am Plattensee. Balaton-Füred, 1863. – Beteg- és díjazási napló, gyakorló orvosok számára. Pest, 1870. – Balatonfüred gyógyhatányai és gyógyhelyi viszonyai orvosok és gyógykeresők számára. Pest, 1872. – Balaton-Füred zsebben, vagyis a nevezett fürdő gyógyhatányainak rövid rajza. Pest, 1875. – A természetes szőlőgyógymód és annak alkalmazása. 5. kiad. Bp., 1931.
  I.: MARGITTAY Rikárd: Füredi doktor bácsi 80 év előtt. = Balaton, tájak, emberek. Bp., 1943. – SZÁLLÁSI Árpád: ~. = OH., 1979. 8. sz. – SZEKÉR Ernő: Áll Balatonfüreden ~ emlékoszlopa. = OH., 1987. 24. sz. – ZÁKONYI Ferenc: Balatonfüred. Vp., 1988. – BfÉL – Komlós. – Szinnyei. VIII. köt. – ÚMÉL IV. köt.– Dr. VERESS.